TeÉrted Akadémia

Ez a blog a TeÉrted Akadémia diákújságíró kurzusának kulisszái mögül tudósít, és a tanfolyam részvevőinek első zsurnaliszta szárnypróbálgatásait hivatott közölni. A TeÉrted Akadémia a Budapesti Művelődési Központ ifjúsági programsorozata. A program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Bővebben: www.bmknet.hu, www.teertedakademia.hu

A téma az utcán hever. Vagy mégsem?

2010. 10. 12. 15.13 TeÉrted Akadémia

 Témákat kerestek az első órára


Két csoportban indult el ősszel a diákújságíró kurzus a Budapesti Művelődési Központban.
A TeÉrted Akadémia egyik csoportja az első alkalommal az újságíró felelősségéről, az újságíró etikáról hallhatott, amit példákkal támasztottunk alá. Az óra végén mindenki felsorolta, milyen témákba botlott az első találkozás óta. Átbeszéltük, melyiket, hogyan érdemes megírni. Írásaikat egy héten belül kell a diákoknak e-mailen leadniuk. Utánuk érkeztek a Bethlen Gábor Általános és Újreál Gimnázium diákjai. Mindenki külön-külön mondta el és vázolta fel, milyen témákat talált, majd közösen beszéltük át, azokat hogyan lehet minél informatívabban feldolgozni és megírni.
A Bethleneseknek is egy hét áll rendelkezésre, hogy megírjanak a felsorolt témáik közül egyet.

 
A TeÉrted Akadémia diákújságíró kurzusára folyamatosan lehet jelentkezni.
Az első csoport órája 15.00-16.30-ig, a másodiké 16.30-18.00 óráig tart.  Az első csoporthoz a 14 év alatti korosztálynak, a másodikba a 14 év felettieknek célszerű csatlakozni.

Julius Athina
foglalkozásvezető  







 

Szólj hozzá!

Címkék: csapat feladat diákújságírás budapesti művelődési központ teérted akadémia diákújságírók

A bejegyzés trackback címe:

https://teertedakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr642365727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása