TeÉrted Akadémia

Ez a blog a TeÉrted Akadémia diákújságíró kurzusának kulisszái mögül tudósít, és a tanfolyam részvevőinek első zsurnaliszta szárnypróbálgatásait hivatott közölni. A TeÉrted Akadémia a Budapesti Művelődési Központ ifjúsági programsorozata. A program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Bővebben: www.bmknet.hu, www.teertedakademia.hu

Akit a kender füstje megcsapott, csak rossz ember lehet? Noémi tolerál.

2010. 10. 04. 15.19 TeÉrted Akadémia

Kicsoda ő? Julius Athina szerint: 

Barabás Noémi Érzékeny az őt körülölelő világra és érezni, ezt a világot ő is körülöleli. Gyorsan reagál az aktuális történésekre és legalább ilyen intenzíven tud alkalmazkodni, beilleszkedni egy új közegbe vagy akár egy szerkesztőségbe. 
 

Érzékenysége azonban nem jelenti azt, hogy ne merne hozzányúlni kényes témákhoz is. Sőt!

Marihuána fogyasztás miatt nem lehet kiközösíteni senkit!

A Globális Marihuána Menet idei tüntetését május 9-én tartotta a Kendermag Egyesület a margitszigeti Nagyréten. 1999 óta 600 város vesz részt a menetben, aminek célja, hogy világszerte tiltakozzanak a kannabisz-fogyasztók kriminalizálása ellen és felhívják a figyelmet a legalizáció előnyeire.

Magyarországon százezren lehetnek, akik rendszeresen élnek valamilyen cannabisz-származékkal, és az aktuális jogszabályok szerint bűnt követnek el egy a társadalmi veszélyességét tekintve elhanyagolható növény fogyasztásával
-A megmozdulással erre az óriási számra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét. Az Európai trendek egyébként az otthon-termesztés legalizációja felé hajlanak, ami azt jelenti, hogy csekély mennyiségű egy-két palántát tarthatnak otthon az emberek. Vagyis nem illegális forrásokból szerzik be a marihuánát. A mennyiség miatt ez valóban a saját fogyasztásról szól, nem haszonszerzésről. Az egyesület célja az, hogy az új kormány az elődjénél racionálisabban és reálisabban kezelje a témát. Szőnyeg alá söprés és boszorkány-üldözés helyett a cannabiszt és fogyasztását a helyén kezeljék, ugyanis a tiltás semmilyen szempontból nem megoldás, ez nyilvánvaló – mondja az egyik tüntetést szervező, aki elárulja, egyre többen és egyre korábban próbálják ki a marihuánát és egyéb drogokat, tehát valódi megelőzésre van szükség, a mai öncélú papírhalom gyártás helyett, amit az eltereléssel próbálnak palástolni.

 
- Amennyiben a célunkat elérnénk és legális lenne Magyarországon a marihuána termesztése, kereskedelme és fogyasztása, úgy az állam hatalmas adóbevételhez jutna, a fogyasztást korhatárhoz lehetne kötni mint az alkohol és dohányáruk esetében. A vásárlók is védve lennének ezáltal. Ez egy fekete-piaci rész kifehérítését jelentené, tehát az alvilág helyett az állam, az emberek is jobban járnának. Mind gazdasági, mind társadalmi szempontból előnyökkel járna a mai képmutató helyzet helyett  - véli és hangsúlyozza, a marihuána fogyasztók ugyanolyan polgárok mint mindenki más, de hobbijuk, vagy kikapcsolódási szokásuk miatt a törvény és a társadalom megbélyegzi őket. Egyenlőséget követelnek, mert azt gondolják nem lehet ilyen alapon osztályozni, diszkriminálni.

Barabás Noémi

Szólj hozzá!

Címkék: marihuána kendermag egyesület diszkrimináció kender diákújságíró diákújságírás budapesti művelődési központ teérted akadémia globális marihuána menet barabás noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://teertedakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr342344159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása